VASSULA RYDEN KRITIKUS SZEMMEL

Vassula Ryden és a nevével fémjelzett terjedelmes írás (Igaz élet Istenben), amiből eddig három kötet jelent meg Magyarországon, egyre szélesebb körben válik ismertté. Sokan személyesen is megismerhették Vassulát budapesti látogatása alkalmával. Nemcsak könyvek, újságok foglalkoznak személyével, de videoszalagon is látható budapesti szereplése.

Vassula írása külső megjelenésre ígéretesnek tűnik, különösen, ha a bevezetőben papok, köztük a neves RENÉ LAURENTIN atya szavait is olvashatjuk. Vassula könyve azonban már néhány oldal tanulmányozása után megosztja az érdeklődőket, mert az írás gyakran vegyes érzéseket támaszt. Nehéz megfogalmazni ezeket az érzéseket, kifogásokat, sokan nem is vállalkoznak erre. Legtöbben csupán megjegyzik: valami nincs rendben ezzel az írással. Szép számmal vannak mégis olyanok, akik lelkesedéssel forgatják a lapokat.

Isten dolgaiban csak felelősséggel szabad szólni és eljárni. Amikor szóvá tesszük kételyeinket, s megfogalmazzuk aggályainkat Vassula művével kapcsolatban, nem feledjük ezt. Úgy gondolom, René Laurentin álláspontja a követendő. Bevezetőjét így kezdi: "Nem vagyok jogosult arra, hogy ítéletet mondjak az üzenetekről. Csupán arra törekedtem, hogy jól átgondolt kérdéseket tegyek  fel, és a válaszokat pontosan rögzítsem. Ítéljék meg az olvasók." Talán merésznek tűnik az álláspont közzététele (sokáig vártam is a beküldéssel), de lelkiismereti indításra teszem, és segítő szándékkal ajánlom azoknak, akik kérdéssel fordultak hozzám az ügyben.

Megítélésem szerint Vassula Ryden írómédium. Áldozat, akit félrevezetnek, s akinek jószándékát és adottságait igénybe veszik. Nem világos, milyen erők használják őt írásra, de tartok attól, hogy a megtévesztő szellem (1 Tim 4,1) működéséről van szó. Erre utal az íráskényszer (van olyan nap, hogy kilenc órát is kell írnia), ami teljesen szokatlan a misztikus irodalomban. Amíg a misztikusok - legtöbbször feletteseik parancsára engedelmességből írják le élményeiket, addig Vassula - saját bevallása szerint - egyszerűen nem tud nem írni, amikor írnia kell. Olyannyira használják a kezét, hogy tollából teljesen idegen, más személyiségi vonásokról árulkodó (s ez grafológiailag is bizonyított) írás származik. Az íráskényszer az akarat szabadságának megbéklyózására utal, amit Isten soha nem tesz meg teremtményeivel, de a spiritiszták esetében ez természetes. Idézzünk József, a spiritiszta médium írásából: "...kétségtelenül és biztosan rajtam kívül álló, a saját akaratomtól teljesen független, idegen intelligenciának kezelése alatt állok." (GRÜNHUT ADOLF: Tanulmányok a spiritizmus köréből 2. köt. 598.) A spiritiszta médiumok bár a megtévesztő szellem irányítása alatt munkálkodnak, mégis megvallják hitüket, sőt, tanítást is adnak (ld. még: Eszter, Piroska, Antal stb. nevű médiumok írásait), de azt a hitet, s azt a tanítást, amit a hazugság atyjától tanulnak. Az iménti médium is vall hitéről: "Hiszek Istenben, az ő mindenhatóságában..., az ő legfőbb szeretetében; hiszek Jézus Krisztusban, Isten fiában s az ő megváltó munkájában; ...; hiszek a spiritiszta tan igazságában és tisztító erkölcsi hatásában. Óh, Istenem, adj nekem erőt, hogy ezen hitem szerint élhessek, s annak szellemében végezhessem földi feladatomat." (Uo. 604.) Hízelgő és megtévesztő szavak.

Megértem a tiltakozókat, a rajongókat, hiszen van ebben a könyvben minden, ami szép, és a léleknek kívánatos. Szó van ebben bűnbánatról, megtérésről, békéről, imádságról, találkozhatunk imákkal, szívekkel, aláhúzásokkal meg minden egyébbel. Legtöbb szó persze a szeretetről esik. (A fővárosi kiadvány, a Vassula Budapesten c. füzet ráadásul láthatóan jól szerkesztett, majdnem kifogástalan, népszerűsítésre kiválóan alkalmas összefoglaló.) Mindez azonban álcázás és reklám a javából.

Sajnos a könyv "szerzője", a megtévesztő szellem, "felkészültségről" tanúskodik, és az álcázásnak (a hazugságnak) páratlan művésze. (A hosszadalmas beszéd is álca.) Oly megtévesztően és kívánatosan tudja csomagolni kínálatát, hogy sok jószándékú ember áldozatául esik. A tetszetős csomagolásból azonban a féligazságok mérge sugárzik, ami hazugság, s ezt kevesen érzékelik.

Addig nem is volna probléma, amíg a jóhiszemű olvasó (a potenciális terjesztő) szíve felmelegszik íly "nagyszerű" írásra. Azzal sincs baj, ha valaki megtér, jobban szeret, többet imádkozik, engesztelővé formálódik stb. az írás hatására. Ebben az esetben akár áldás forrása is lehetne a könyv, de kérdés, hogy a kiadványnak vannak-e ilyen gyümölcsei? Féltem inkább azokat, akik nem hívők, vagy akik - s mily sokan vannak ilyenek! - csupán hallomásból ismerik a kinyilatkoztatást. Nos, ha ezek a testvéreink kézbe veszik Vassula könyveit, hamis fogalmat kapnak Istenről, vagy - kritikusabb olvasók esetén - soha nem fogják az igaz hitet keresni, mert nevetséges az a hit, amit bemutatnak ezek az oldalak.

A Bibliát is felülmúló terjedelmű írás ellen az első, s legsúlyosabb kifogás: megváltoztatja a bibliai krisztusképet. Sok olvasó számára éppen ez az új krisztuskép okoz problémát.

A nehézség abból adódik, hogy az érzelgős, a már-már enyelgő írás émelyítő stílusa zavarja az olvasót. Jézus olyan szavakat mond ki Vassula írásaiban (szerelmem, kedvesem, szeretlek virágom), amelyek tőle teljesen szokatlanok, s amelyek egyszer sem fordulnak elő az Újszövetségben. A szavak pedig minősítenek. Itt nem az a Jézus szólal meg, aki meghalt értünk a kereszten, s akit a Bibliából megismerhetünk. Ha lélekkel olvassuk a Szentírást, Jézus szavaiból méltóságot, bizonyos távolságtartást és tartózkodást érezhetünk ki. Bár látjuk őt sírni, de nevetni nem, látjuk szelídnek, határozottnak, béketűrőnek, meghal értünk, jár az elveszett bárány után, de soha nem érzelgős. Vassula írása tehát teljesen elüt a Szentírástól, s nem hasonlítható a misztikusok írásaihoz sem - ide értve BOSSIS GABRIELLA könyvét is. Az írás szokatlansága, stílusa, érzelgőssége sok olvasót taszít. Többen felpanaszolták, hogy ezért nem tudják olvasni.

Az írás egyes részletei olyan dolgokat sugalmaznak, amelyek kifejezetten tévútra vezetnek, ill. megtartják a tévúton a járatlanokat. Vassula bár lépten-nyomon hangsúlyozza Isten szeretetét (amit valóban nem lehet eléggé tenni), a megtérést, az engesztelést stb. a könyv egyes részletei mégis szinte csábítanak a bűnre. Vegyünk két idézetet:

1. "Mindenkit szeretek, aki, miután elesett, hozzám jön, és bocsánatot kér. Még jobban szeretem őket. Akkor sem utasítom őket vissza, ha akár milliószor vétkeznek. Ott leszek, hogy megbocsássak nekik, és lemossam Véremmel bűneiket. Sohasem fáradok bele a megbocsátásba..." (1. köt. 71.) Ez bizony burkolt biztatás a megalkuvó életre.

2. "Van valami - mondja Vassula az "Úrnak" -, ami kellemetlenül érint. Valaki azt mondta, hogy én állandó bűnben élek, mivel elváltam és újból házasságot kötöttem. Azt mondta, hogy az én állandó bűnöm kizárja annak lehetőségét, hogy Te adod ezt a kinyilatkoztatást Istenem." Erre Jézus ezt válaszolja: "Mutatkozzék az az ember, aki bűn nélkül van! Jöjjön elém, és mutassa meg nekem arcát." Vassula: "Igen Uram, segíts nekem! Nem tudom, mit feleljek ezekre a vádakra." Jézus: "Ne válaszolj, jöjj gyorsan hozzám! Atyád vigyáz rád." (2. köt. 238.) Nesze neked kinyilatkoztatás, házasság felbonthatatlansága, egyházi gyakorlat! Ez a kijelentés annyit tesz, mintha Jézus ezt válaszolta volna a házasságtörő asszonynak: "Csak így tovább, én azért vagyok, hogy megbocsássak." (A párbeszéd 1988. szeptember 24-én hangzott el. Ebben az idézetben nem játszik szerepet az, hogy Vassula jóval később, 1990. október 31-én végülis rendezte házasságát.) Eme párbeszéd olvastán az emberben élesen felvetődik a gyanú: ha az Újszövetség igaz, akkor Vassula beszélő partnere nem a mi Urunk Jézus Krisztus, aki világos tanítást adott a házasságtörésről.

További probléma: a könyvben nem egyszer nyílt és burkolt fenyegetés és minősítés (káinok stb.) hangzik el azok ellen, akik nem fogadják el a mű tartalmát, vagy bírálatára vállalkoznak. Vassula egyik helyen ezt írja: "Jézus, kezdem megérteni, hogy a Te igazi tanítványaid..., örülnek majd a kinyilatkoztatásnak, de sokan, akik hűtlenek hozzád, nem fogják kedvelni ezt a kinyilatkoztatást." Az "Úr" válasza: "Igen Vassula, most már tudod." (2. köt. 94.) Mint említettem, a kiadvány "szerzője" újra és újra felemlegeti a szeretetet, a bűnbánatot, a megtérést, (ebben a tekintetben kompilációnak is nevezhetjük az írást), néha az engesztelést, a böjt, az áldozat azonban már hiányzik szótárából. Az "Úr" ismételten felrója Garabandál helyzetét (sajnos ezzel gyanússá is teszi), s kéri a Szentszéket a jelenések elismerésére.

Az üzenet többször felszólít az egyházak közötti egység létrehozására is. A cél - a jelek szerint - a New Age által hirdetett szinkretista világvallás, amiben a tanításnak nem nagy szerepe jut: "Bármikor eljöhetsz hozzám, és bármelyik templomba. Ne tégy különbséget, mint a többiek! Mindegyik hozzám tartozik." (2. köt. 204.)

(A Szent Szűz soha nem tesz ilyent. Jelenései alkalmával mindig a megtérést kéri. Ő nem szól bele egyházkormányzati ügyekbe s kérései között mindig megfelelő hangsúlyt kap az áldozat, elsősorban a böjt.)

A könyv "szerzője" láthatóan arra törekszik elsődlegesen, hogy művét elfogadtassa a világgal és az egyházzal. Az "Úr" igen nagy fontosságot tulajdonít az írásnak. Mintegy a Szentírás mellé állítja azt, s úgy jelöli meg, mint valami új hitforrást. Amikor Vassula a kíváncsiskodókat említi, az "Úr" így válaszol: "Rátalálhatnak a válaszra a Szentírásban és ebben az üzenetben." (2. köt. 305.)

Az ügyben még Péter is személyes üzenetet kap ismételten, s nem is akármilyent. "Ne utasíts vissza Péter, szeretlek, hallgass meg, halld meg hangomat, ismerd fel hangomat... Ez a kinyilatkoztatás az én hangom..." (2. köt. 95.) Egy másik helyen: "Ó Péter, Péterem! Te, akit Lelkem szeret, vezesd vissza nyájamat a tisztasághoz! Péter! Nézz rám! Kedves, nézz Arcomra, tisztelj engem, Uradat! ... Dicsőíts engem Péter! Dicsőíts kedvesem!"(2. köt. 119.) Ezek a szavak már lejáratnak.

Az ilyen, és ehhez hasonló kijelentések elrejtése a regiment (több mint kétezer oldal) írásban megzavarja híveinket, s feltétlenül kárt okoz sok ember hitében, s veszélyezteti örök sorsának alakulását. Nem félek kimondani véleményemet: az idézetek mögött a világosság angyalának öltözött megtévesztő szellem húzódik meg, aki félre vezeti a nemzeteket. A sok enyelgés, a szeretet egyoldalú hagsúlyozása pedig a méz, amelyben a mérget kívánja beadni.

Vassula, s környezetében némely egyházi személy olykor él a gyanúperrel: nincs valami rendjén ebben a szóözönben. Vassula gyakran biztatásra és erősítésre is szorul. Egyik lelkipásztor pedig (2. köt. 289.) meg is fogalmazta Vassulának, hogy az írás spiritizmusra utal. A válaszban az "Úr" emlékeztet Mt. 7,17-re, ("A jó fa jó gyümölcsöt terem."), s Mt. 12,26-ra ("Szembefordulhat-e önmagával a Sátán? Ha szembefordul önmagával, hogyan állhat fenn országa?").

Vessük fel mi is a kérdést: milyen "gyümölcsök" teremnek Vassula könyvéből, s valóban szembefordul-e a Sátán önmagával?

Tapasztalataim szerint az alábbiakban foglalható össze a Vassula-könyv hatása:

1. Inkább fokozott kíváncsiság, nagyfokú publicitás, mint maradandó evangéliumi gyümölcs tapasztalható az ügy kapcsán.

2. Megosztja a jószándékú olvasókat, s ez vitát, békétlenséget, szeretetlenséget szül.

3. Megtéveszti, félrevezeti a hitben kevésbé jártasokat, mert hamis képet fest Jézusról.

4. Lejáratja a Szent Szűzet, mert kiváltani igyekszik a jelenéseket, s összeollózza, összekeveri a jelenések egyes üzeneteit, s mint sajátját adja tovább.

5. Lejáratja az egyház tekintélyét, mert inkább önmaga mellé kívánja állítani az embereket, amikor elítéli és fenyegeti azokat, akik mégis ellene mondanak a leírtaknak. Nem hagyja meg az egyháznak a végső szót.

6. S mindezt immár huszonnyolc nyelven teszi. Szó sincs tehát arról, hogy a Sátán szembefordult volna önmagával! Aknamunka folyik itt, amely a lelkek megosztását, és vesztét akarja.

Mit kezdjünk tehát Vassulával és művével? Csak egyet ajánlhatunk jó szívvel: felejtsük el szép csendben, könyveit rejtsük el mélyen, ne terjesszük, más kezébe ne adjuk, ne beszéljünk és ne írjunk róla! Térjünk vissza a tiszta forrásokhoz! Elsősorban a Szentíráshoz, az egyházi tanításhoz. Olvassuk és terjesszük bátran a Szent Szűznek - az egyház által elismert üzeneteit. Őrizzük meg hitünk tisztaságát, az egységet és a szeretetet. Vassula miatt kár lenne ezen evangéliumi értékekben kárt okozni és kárt szenvedni.

Végül pedig önként adódik a kérdés: ki, vagy mi tanúskodik Vassula szavai mellett? A tények szerint mindössze az íráskényszer és az ebből adódó betűforma. Ezek a jelek azonban nem Istenre, hanem sátáni befolyásra uta1nak.

                                                                                                    Antalóczi Lajos

Vassula, avagy

A KRITIKA KRITIKÁJA

Levél ANTALÓCZI LAJOSNAK az IGEN VII/17-18. számában megjelent "Vassula Ryden kritikus szemmel" című cikke tárgyában.

Először is egyetértek azzal a megközelítési móddal, ahogy Ön is minden új, nyomtatásban megjelenő művet kritikai szemmel megvizsgálni tart helyesnek, és hogy ugyanakkor a Szentírás mellett a jó könyveket az evangelizáció fontos eszközének tartja, BOSCO SZENT JÁNOS szavait idézve: "Hány, de hány lelket szenteltek meg a jó könyvek. Aki más kezébe jó könyvet ad, ha nem is volna más érdeme Istennél, mint éppen az, hogy azáltal ráirányítja annak gondolatát Istenre, már bokros érdemeket szerzett az égben." Gondolom, mindezt nemcsak könyvekre, hanem annál rövidebb írásokra is lehet alkalmazni.

Egy írásmű kritikai megvizsgálásának minimális programja a közölt állítások igazságtartalmának vizsgálata, netán ellentmondások feltárása stb. És itt elnézését kérem, de ezt a minimális kritikai vizsgálatot most nem Vassula könyvén, hanem az Ön erről szóló, IGEN-ben közölt írásán kísérlem meg elvégezni. Csupán azt alapul véve, amiket Ön e cikkében leírt. Igyekszem nem a részletek, mellékgondolatok, sőt a következtetések vonatkozásában kritizálni, hanem cikkének egyes alapvető állításait vizsgálom.

Ön több idézetet is hoz a könyvből, minősíti azokat és következtet. Ezek közül kettőt azért idéz, mert azok tévútra vezetőek. Az első ilyen idézet szó szerint: "Mindenkit szeretek, aki, miután elesett, hozzám jön, és bocsánatot kér. Még jobban szeretem őket. Akkor sem utasítom őket vissza, ha akár milliószor vétkeznek. Ott leszek, hogy megbocsássak nekik, és lemossam Véremmel bűneiket. Sohasem fáradok bele a megbocsájtásba..." (1. köt. 71.)

Az Ön minősítése erről: "Ez bizony burkolt biztatás a megalkuvó életre." Ha jól értem tehát, Ön szerint ez arra biztatás, hogy nyugodtan kövessünk csak el bűnöket, úgyis megbocsájtást nyerünk.

Nem tudom, miért lenne a fenti idézet burkolt biztatás. Sőt, erről a következőt olvastam A Katolikus Egyház Katekizmusában (A bocsánat szentsége, 1447.): "... A VII. században a keleti szerzetesi hagyományok ihletésére az ír hithirdetők Európa kontinentális részébe áthozták a penitenciatartás "magán" gyakorlatát, ami nem követelte meg a bűnbánati cselekmények hosszú, elnyújtott sorozatát, sem azok nyilvánosságát az Egyházzal történő kiengesztelődés fölvétele előtt. Ez a szentség ettől kezdve a bűnbánó és a pap között a legrejtettebb módon valósult meg. Az új gyakorlat helyesen előre látta a megismétlés lehetőségét, és megnyitotta az utat e szentség rendszeres fölvétele előtt."

Ez az idézet a Katekizmus stílusának megfelelően nem olyan személyes és érzelmekkel teli, mint a Vassula-könyvből vett. A két állítás semmilyen részletében sem találok azonban ellentmondást, másrészt egyikben sem találok burkolt biztatást a megalkuvó életre. Pedig megjegyzem, éppen a Katekizmus ezen idézete tételezi fel kifejezetten egy adott ember esetében a bűnök többszöri megismétlődésének és a kapcsolódó bűnbocsánatnak a lehetőségét. Ezt a Vassula-idézet csak érintőlegesen tartalmazza.

A második, Ön által választott idézet Vassula újbóli házasságkötését és így akkori bűnben élését érinti. Az idézetben foglaltakat továbbfokozandó, azt így minősíti Ön: "...Ez a kijelentés annyit tesz, mintha Jézus ezt válaszolta volna a házasságtörő asszonynak: "Csak így tovább..."

Hát, az Ön által leírt ténybeli adatok alapján szerintem, ha a házasságtörő asszonynak nem is, de Vasaulának akár éppen ezeket a biztató szavakat is mondhatta volna Jézus, akkor, 1988. szeptember 24-én! Hiszen mi is történt? Ahogy Ön írja: "Vassula jóval később, 1990. október 31-én végülis rendezte házasságát." (Hogy ez a két év "jóval később"-e, nos, azt nem merném megítélni. Hasonló hosszúságú idő például egy házassági ügyen ítéletet hozó egyházi bíróság eljárási ideje is...) Cikke olvasójának is úgy tűnhet inkább, hogy egy olyan folyamatról van szó, amihez nagyon is hozzáillik ez az Ön által megfogalmazott "csak így tovább" biztatás. Ez pedig a megigazulás folyamata, az előrehaladásé: nem a házasságtörés útján, hanem azon a keskeny ösvényen...

A legnagyobb problémát mégis abban látom, amilyen formai, stílusbeli elvárással van Ön Jézus lehetséges szavai iránt. Erről így ír: "Ha lélekkel olvassuk a Szentírást, Jézus szavaiból méltóságot, bizonyos távolságtartást és tartózkodást érezhetünk ki. Bár látjuk őt sírni, de nevetni nem, látjuk szelídnek, határozottnak, béketűrőnek, meghal értünk, jár az elveszett bárány után, de soha nem érzelgős."

Hiszem, hogy a mi Istenünk beláthatatlanul hatalmas, minket elképzelhetetlenül végtelen szeretettel szeret, megtérésünk örvendezés és ujjongás a mennyben. Feszengek is erre a meg nem érdemelt nagy dicsőégre és örömünnepre gondolva, nehéz is ilyesmiről írni. Egyébként is, egy felnőtt, szemérmes férfi nem tárgyal ki ilyen érzelmes dolgokat olyan könnyen. De hála Neki, ő nem csak távolságtartó és tartózkodó. (Ide, azt hiszem, nem kívánkozik semmilyen idézet.)

Cikke elején követendőnek tartja a neves pap, RENÉ LAURENTIN álláspontját Vassula könyvéről: "...Ítéljék meg maguk az olvasók." A cikk végére azonban már azt mégsem tarja követendőnek, hiszen nagyon mást tanácsol, azt, hogy Vassula könyveit "...rejtsük el mélyen, ne terjesszük, más kezébe ne adjuk, ne beszéljünk és ne írjunk róla." Világos, ez az Ön véleménye, mint az egyik olvasóé. És a többi olvasó nem olvasó? Ilyen módon alkalmazva René Laurentin álláspontját, megtévesztő a dolog. Ráadásul a cikket picit felületesebben végigolvasva (a minket kevésbé érdeklő dolgokat gyakran így szoktuk) végül az marad meg az emberben, mintha ez a neves Laurentin az Ön végső, elítélő következtetéseivel egy véleményen lenne! Pedig ő nagyon mást állít. Figyelmébe ajánlom 4-5 oldalas, fényképes, folytatásos cikkét Vassuláról, éppen a Maria heute (Szűz Mária ma) svájci havilap 1994. februári számában. Bár nem helyes kiragadni egy színvonalas, tárgyilagos elemzésből egyetlen mondatot (Maria Heute, Parvis Verlag, Lausanne, Nr. 290. 1994. febr. 4. oldal), de letagadhatatlan, hogy éppen a Megítélés fejezet 3. bekezdésében ezt is írja Vassula esetéről: "Isten könyörületességének csodálatos illusztrációja." ( "Es ist eine wunderbare Illustration von Gottes Barmherzigkeit." )

Ezért azt gondolom, hogy talán szerencsésebb lett volna, ha cikkében olyan neves személyiségre hivatkozik, akivel tényleg egyetért.

Végezetül kérem, ne tekintse kritikai észrevételemet személye ellen irányulónak, csupán írásművét érintőnek.

              Áldja meg az Úr!

                                                                                                             Harmat Péter

Vassula, avagy

A MEGLEPETÉSEK ISTENE

Igen tisztelt Antalóczi Lajos úr! Engedje meg, hogy a Vassula-kritikára kifejtsem érveimet:

 - Ismert templomi ének: "Édes Jézus, én 'Szerelmem', óh mily nagyon szeretlek, / Te vagy kincsem és mindenem, érted mindent megvetek"!

- Van az Ószövetség könyveiben egy Énekek éneke!

- Az Ószövetségben Jahve jegyesének tekinti Izraelt!

- Az Újszövetségben Jézus jegyese az Egyház, és Jézus jegyese minden apáca.

- Gyanús a stílus? Inkább csak szokatlan. Mi emberek sokkal rátartibbak vagyunk, ezért annál feltűnőbb Isten alázata, közvetlensége.

- Azt se felejtsük el, hogy a misztika terminológiája eltér a köznapi nyelvezettől.

- Szokatlan stílus? Ez nem indok gyanakvásra. Istenről tudjuk, tudnunk kell, hogy a meglepetések Istene. Gondolatai nem a mi gondolataink, útjai nem a mi útjaink.

Hogy "szokatlan"? Hát a "végső idők" kifejezést tényleg nem szoktuk még meg; a rendkívüli idők mondanivalója pedig megszabja a stílust. Válaszút elé állít: lelki-fizikai megsemmisülés, vagy megtérés és igaz élet Istenben.

- Megosztást okoz? Nos, Lk 2,34-35! azaz: "sokaknak romlására, sokaknak feltámadására lesz Ő Izraelben. JEL, amelynek ellenszegülnek". Ma is!

- Fenyeget? Ránk fér! Nézzünk csak önmagunkba! Nemcsak bűnösek vagyunk ma már, hanem romlottak! Az emberiség mindent meghamisított, tönkretett önmagában és környezetében.

- Édeskés? érzelmes? enyelgő? Félreértelmezett, téves megállapítás! A szeretet hangsúlyozása nem érzelmesség. Isten nem édeskés, valóban! Ez a misztika, s főleg a végtelen szeretet és féltés nyelve!

- Távolságtartás pedig van! Sűrűn ismétli az Üzenet: Vassula, emlékezz, honnan emeltelek fel, halott voltál. Por és hamu vagy, gyenge és bűnös, semmi vagy! Szent vagyok, Istened, Megváltód vagyok! Szeress, mindenkinél és mindennél jobban! Fel nem foghatod, én mennyire szeretlek. - Igen ám, de ez nemcsak Vassulának szól, hanem nekünk is. Jézus mindnyájunkat személyesen megszólít.

- "Szóáradat"? De hiszen mégsem értünk belőle! Sűrűn ismétli az "Üzenet" az Ő feltétlen és irgalmas szeretetét, de elhittük? értékeljük? viszonozzuk?!

- Az "Üzenet" célkitűzése: egyesíteni nyáját Péter fősége alatt. "Meghajlítom őket, s egyesülni fognak". (mivel mindhárom egyházból hiányzik az önkéntes egyesüléshez szükséges szeretet és alázat) Õ meg fogja hajlítani makacs, büszke derekukat. Ezt a tervet

- a New Age szinkretista törekvéseinek, szálláscsinálójának felfogni súlyos félreértés! Jézus több helyen keserűen panaszolja: szétszakították testét, nyája eltévedve kiéhezve pusztákban kóborol...

- Vassulát az "Üzenet" a Miatyánk bensőséges, szívből, szeretetből fakadó, figyelmes imádkozására tanítja, éspedig egy egész napon át! A Sátán???

- J.: Az én kedvemért Vassula, az én kedvemért megtanulnád-e a rózsafüzért? Üdvözöld Édesanyámat minden időben! Megteszed ezt értem, Vassula?

V.: Uram, sohasem tanítottak rá.

A Sátán???

- Mosolygó Jézus? Miért lenne ellentétes a Biblia istenképével? Jézus valódi ember a bűnt kivéve. Csak nem gondoljuk, hogy a kánai menyegzőn savanyúan, búskomoran üldögélt a vigasság közepén? Az ember egyik legszebb ünnepén. Ezt is Tőle kaptuk!

- Vassula nem hasonlít a többi misztikushoz. Miért kellene mindig, mindennek egyformán történni?! Még ez az ideiglenes otthonunk, a föld, a természet is milyen sokszínű, gazdag! Isten találékonysága végtelen. Vassula egészen modern, mai jelenség, naponta 4-6 órán át imádkozik, beszélget Jézussal, s azt lejegyzi számunkra. Ugyanakkor otthonát, háztartását rendben ellátja.

- Tegyünk már különbséget Vassula és a házasságtörő asszony között! Joggal utasít minket az "Üzenet": nézzen mindenki önmagába! Ki bűntelen? mindegy miben! Isten stílusa, hogy a gyengéket, méltatlanokat szereti igénybe venni terveihez.

- Vassula "írómédium"? Álljon itt Laurentin atya megjegyzése:

L.: És nem teszi önt ez robottá? Ez már nem is az ön kézírása, ez másvalakié. És bár az ön keze írta, a grafológus mégse merné azt mondani, hogy ugyanaz a személy írta mindkettőt.

V.: Igen, de Jézus megmondta, és világosan meg is mutatta, hogy ez a kézírás nem automatikus írás, aminek sokan tartják. Egy nap azt mondta: "Ma saját kézírásoddal írod az üzenetet, azért, hogy azok, akik nem értették meg igazán ezt a kegyelmet, amelyet neked adok, megértsék, és tudomásul vegyék, hogy ezenfelül azt a kegyelmet is megadtam, hogy meghalld hangomat."

- Jézus kéri Garabandál hivatalos elismerését. A garabandáli szokatlan jelenségek és a látnokok ideiglenes tagadása jelkép értékűek! Az Egyházban lévő zűrzavarra utalnak.

- Tíz év óta folynak az üzenetek. Lehetetlennek tartom, hogy tíz év alatt egyetlen egyszer sem árulta volna el magát a Sátán sem Jézus, sem a Szűzanya, sem Szent Mihály arkangyal, sem Dániel őrangyal hamisnak ítélt képében, gesztusokban.

- Jézus figyelmeztet, épp a Szentírásban, hogy "hacsak nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába!" Az üzenetekben ismétli: a gyermeki lelkület ráhagyatkozó bizalmával olvassátok! Érezzétek jelenlétemet!

- Vassulát megismerte Pió atya is, és megáldotta. Ismeri GOBBI atya is és visszavonta előbbi tatózkodó magatartását. Furcsállom viszont, hogy az Egyház által elismert és megbízott szakértő, Laurentin atya pozitív véleményét csak egy mondatban ismerteti, holott az sok oldalt tesz ki. Legfontosabb mondatai ezek az I. kötetből: "Maga Krisztus vette át kezének mozgatását, akinek hangját megtanulta meghallani. Ma egyedül Neki él és négy-hat órát imádkozik naponta. Beszélgetésük alkalmával kapja üzeneteit. (...) Szőke hajával keretezett arca mély békéből fakadó, harmonikus egyensúlyt tükröz. Tökéletes mértéktartását, diszkrécióját és szerénységét nagy belső biztonság kíséri.(...) Vassula nyitott a kritika felé, és mindenről beszámol annak, aki őt vezeti: Krisztusnak és lelki vezetőjének is.

- Megrendítő olvasni, ahol Jézus maga mondja el kínszenvedését. Azonban mindhárom kötetben sokszor említi, mennyire szenved ma is sértéseinktől, közömbösségünktől. Íme Laurentin atya kérdése I. 22. oldalról:

L.: Jézus több alkalommal is mondta önnek, hogy szenved. Hogyan lehet az, hogy feltámadása után is szenved?

V.: Lelkivezetőm ugyanezt az ellenvetést tette: "Hogyan szenvedhet most, amikor már megdicsőült?" Jézus így válaszolt: "Azért szenvedek, mert egy vagyok veletek, és érzem, amikor valaki ellenem lázad." Jézus minden alkalommal kéri Vassulát: "engedd meg, hogy igénybe vegyelek. Küldöttemként akarlak használni, s küldöttemként fogsz meghalni". Áldozatot, teljes önátadást kér tőle Jézus és jutalmul keresztet ígér. Abban a kegyelmében részesíti, hogy lelkileg elszenvedi Jézus Golgotáját. Ez meg is történt vele már többször. Lelki stigmatizált. Mindez nem jöhet Istentől?

- 2000 év távlatából elénk lép a ma Jézusa, szentségi, imádásra méltó, mégis melegen közvetlen egyénisége.

Tanítás ez, sőt kinyilatkoztatás és vágyakozás - szinte könyörgés amellyel Isten fordul teremtményei felé. Ez a szenvedélyes szeretet vérzik-könnyezik napjainkban a világ minden táján Jézus és Mária képein-szobrain - értünk, miattunk...

Ha mindez a Sátán műve, akkor - nos, akkor ez a Sátán - megtért. (tudom, hogy ebben akadályozza gőgje!)

                                                                                                                       Kis Ferencné

Vassula, avagy

AZ EGYHÁZ - ÉS PÁPAHŰ JÉZUS

"Isten dolgaiban csak felelősséggel szabad szólni és eljárni." - írja ANTALÓCZI LAJOS (IGEN 17-18), és RENÉ LAURENTIN, neves teológus álláspontját tartja követendőnek: "Nem vagyok jogosult ara, hogy ítéletet mondjak az üzenetekről... Ítéljék meg az olvasók." Azt hiszem, az egyház hivatalos állásfoglalásáig valóban ez a felelősségteljes hozzáállás.

A cikket olvasva úgy érzem, hogy szerzőjének nem sikerült maradéktalanul ehhez az elvhez tartania magát. Kemény ítéletet mond Vassula írásáról, hazugságnak, nevetségesnek, félrevezetőnek, sőt sátáninak nevezi könyvét. Az érvek pedig, amelyeket az üzenetek ellen felhoz, sajnos többször pontatlanok, számos esetben eltorzítják a kritizált írások eredeti tartalmát. Kötelességemnek érzem, hogy pontosítsam, illetve cáfoljam azokat, nem titkoltan védelmére kelve Vassula írásának.

A cikk írója azzal a kijelentéssel kezdi érvelését, hogy Vassula Ryden spiritiszta médium, akit a Timóteushoz írt levélben említett megtévesztő szellem irányít (1Tim 4,1). Csakhogy ha a szentírási részt továbbolvassuk, kiderül, hogy az ilyen szellemek által irányított tévtanítók természetellenes dolgokat követelnek maguktól és főleg a hívektől, tudjuk továbbá azt is, hogy az ördög által irányított hamis látnokok lelelkiállapota általában ködös, vagy nyugtalan, meg vannak béklyózva, nem szabadok. Ez utóbbinak gyanúja Vassula ellen is elhangzik a cikkben, az asszony "íráskényszerére" utalva. Mit ír azonban erről a Vassulát személyesen ismerő, a jelenségekhez szintén józan kritikával közelítő René Laurentin? "Nem, Vassula nincs robotszerű, mechanikus függő viszonyban. Ő nem irányított, hanem ihletett. Szabad, nyugodt és boldog. Több benne a befogadás, mint a függőség. Nincs szó semmiféle kényszerről, sokkal inkább a szeretet elfogadásáról." Ha pedig figyelmesen olvassuk az üzeneteket, láthatjuk, hogy Jézus gyakran kérdezi Vassulát: akar-e tovább írni, fogadni egy-egy üzenetet. Egy gonosz szellem által irányított médium nem hagyná ki azt a manipulációs lehetőséget, hogy a személyes üzeneteket kérők százainak félrevezető választ küldjön, márpedig Vasssula többnyire visszautasítja ezeket a kéréseket arra hivatkozva, hogy Jézus mindenkit hív személyes kapcsolatra, és mindenkinek megválaszol saját, személyes imájában.

A második kifogás az üzenetek nyelvezetével kapcsolatos. Ez a bizonyos nyelvezet néhol valóban szokatlannak tűnhet. Elhamarkodottnak tartom azonban érzelgősnek ítélni. Igaz, valóban egy szerelmes bensőséges szavai ezek, amelyeket párjához intéz. De vajon tényleg annyira távol állnak ezek a szavak az önmagát a Szentírásban kinyilatkoztató Istentől? Nem szólal-e meg szinte ugyanezekkel a szavakkal minden emberi érzést felülmúló szeretettel szerető Isten az Énekek Énekében? Nem húzódik-e végig az egész Szentíráson az a kinyilatkoztatás, mely szerint az Úr mint menyasszonyát szereti népét? S vajon nem a vőlegény visszatérést ígérő szavával zárul-e a Biblia (Jel 22,17-20)? De példának hozhatjuk KERESZTES SZENT JÁNOS műveit, vagy KEMPIS TAMÁS "Krisztus követésé"-t is (III. 5.) arra, hogy Isten és ember közötti felülmúlhatatlan szeretetet méltó és hivatott kifejezni a szerelmesek nyelve. Más kérdés, hogy manapság sokan sajnos még a biztosan Istentől sugalmazott Énekek Énekével sem tudnak mit kezdeni, nem bírják összeegyeztetni túlracionalizálódott istenképükkel. Tartok tőle, hogy bennünk, és a valódi szeretet iránt elérzéktelenedett korunkban kell keresnünk a hibát.

     A cikk második felében további kifogások és ítéletek következnek, ezekhez szeretnék rövid megjegyzéseket tenni.

1. Az idézett részben Jézus, irgalmáról szólva, akár milliószor is bocsánatot ígér azoknak, akik vétkeznek, majd őszintén megbánva bűnüket bocsánatot kérnek (I. k. 71.). Ez a részlet pontosan annyira bíztat megalkuvó életre, mint a Mt 18,22 "hetvenhétszer"-e, vagy maga a bűnbocsánat szentsége. Jézus eme kijelentése tökéletesen megfelel a Szentírás és az egyház tanításának.

2. Jézus egy szóval sem tagadja a válás és újraházasodás bűn voltát. Válaszában azt a kijelentést cáfolja, hogy Vassula, megtérése előtti bűnének léte bizonyíték lenne arra, hogy az üzenetek nem Istentől valók. Ez a vád éppúgy hangzik, mintha SZENT ÁGOSTON, SZENT FERENC, vagy más szentségét korábbi bűnei miatt akarnánk megkérdőjelezni. (Félreértés ne essék, ezen mondattal nem Vassulát akarom a szentek közé emelni.) Antalóczi Lajos "csak így tovább!"jának hamis voltára pedig éppen az a tény mutat rá, amelyet ő jelentéktelennek minősített, nevezetesen, hogy Vassula Jézussal való találkozásának hatására, egyházilag rendezte házasságát.

3. Ha az üzenetek esetleg valóban Jézustól származnak, akkor érthető, hogy ezeket ő komolyan is veszi, hiszen ebben az esetben komoly oka van rá, hogy szóljon szeretett népéhez. Szeretné, ha mindenki, és különösen papjai elfogadnák és olvasnák üzeneteit. Ezt többször szóvá is teszi a szövegben, ugyanakkor az is kiderül, hogy e mögött a vágy mögött szeretet áll, és semmiképpen sem fenyegetés: "Jézus: Imádkozz azokért a papokért, akiknek fülük van, de hallani nem akarnak. Irántuk való szeretetem nagy, de éppen olyan nagy a szenvedés és a bánat is, amit nekem okoznak..." (II. k. 290.)

4. Valótlan az a kijelentés, mely szerint nincs szó a könyvekben böjtről, és áldozatról. Vassula szerdán és pénteken kenyéren és vízen böjtöl, ahogy azt a Szűzanya Medjugorjéban kérte, erre a böjtre pedig Jézus bíztatta (I. 33.). A szövegben pedig többször szó van a keresztről, melyet a hívő kereszténynek fel kell vennie, vagyis a keresztény élet nem mentes az áldozatoktól. (pl. I. 115-116)

5. Az üzenetekben nyoma sincs a vallási szinkretizmusnak, sőt Jézus határozottan figyelmezteti az ökumené híveit, hogy ne engedjék felhígítani az egyház tanítását. Amit pedig az egyházak közötti egységről ír, az semmiben nem tér el a II. Vatikáni Zsinat "Nostra Aetate" című nyilatkozatának, vagy éppen a Szentatya nyilatkozatainak (pl. II. JÁNOS PÁL: Átlépni a remény küszöbén; 13. válasz) szemléletétől. Jézus ugyanazt a vágyát fejezi ki, amit János evangéliumában: "Legyenek mindnyájan egy..." (Jn 17,21). A cikkben idézett rész (I. 204) pedig a szövegkörnyezetből kiragadva félrevezető, hiszen itt Jézus konkrétan az ortodox Vassula helyzetére vonatkozó megjegyzést tesz.

6. Amennyiben az üzenetek valóban Jézustól származnak, természetes, hogy Jézus a legszeretetteljesebb szavakkal kéri egyházának fejét, a pápát, hogy ismerje fel hangját. Az pedig, hogy az üzenetek Jézusa a Szentatyához szól, szintén az üzenetek "egyház- és pápahűségét" mutatja.

7. Az állítás, hogy Vassula összekeveri a Szűzanya jelenéseinek üzeneteit, és így írja le őket, a könyvet olvasva megalapozatlannak tűnik.

8. A Vassula által közvetített üzenetek számos jó gyümölcsöt termettek, megtéréseket, emberek imaéletének megújulását. Sokan találtak vissza általa a Szentíráshoz, az evangélium és az egyház Krisztusához. Természetes, hogy az üzenetek léte vitát vált ki, mint ahogy így volt a Mária-jelenések, a torinói lepel, vagy akár az egyházban megjelent új közösségek, lelkiségek esetében is. Tévedés lenne ezekből a vitákból azt a következtetést levonni, hogy a Vassula-féle üzenetek megosztanak, békétlenséget okoznak a keresztények között, hiszen a könyvek minden lapja békét és szeretetet hirdet: "Vassula: Jézus szeretlek és harcolni fogok Érted.

Jézus: Harcot nem kívánok! Mert Béke vagyok, és te békével fogsz dolgozni a békéért." (I. 79-80)

Korántsem káros, hanem sokkal inkább gyümölcsöző lehet Vassula könyveinek olvasása. Ugyanakkor, ahogy azt Mária egy jelenéskor az üzeneteivel kapcsolatban mondta, ne feledkezzünk meg arról, hogy Isten legelsősorban a Szentírásban nyilatkoztatja ki magát, és így minden más írással szemben a Bibliát illeti az első hely.

Az aggódók számára pedig GAMÁLIEL szavait idézem fel az Apostolok Cselekedetiből: ha mindez emberektől való, elmúlik, ha pedig Istentől, akkor megmarad.

                                                                                                         Szőnyi Gergely

Vassula avagy

AKINEK NEM KELL

Az IGEN 17-18. számában "Vassula Ryden kritikus szemmel" megjelent egy szöveg. Nem kritika. Vádirat, sőt rögtönítélet. A sötéten sistergő, lázas hang "dejá vu". Az egyháztörténelem vészkorszakaiból ismerős: gyanúsít, betiltást sugall, kiközösít.

Kicsoda Vassula és miről szól a megvádolt könyv? "Vassula Ryden: Bangladesh országos teniszbajnoka, a Sheraton Hotel manökenje, kiállító festőművész,... feleség, háziasszony, két fiú anyja..." - írta Vassuláról ROBERT FARICÍ jezsuita és LUCY ROONEY. Könyvében ahogyan LAUBIER írja előszavában - "harminc éven át alig gondolt Istenre. Azután hirtelen, a teljes világi jólét közepette, angyal szólítja meg (...) készíti fel arra, hogy szinte folyamatos látomások és természetfeletti jelenések kíséretében jegyzeteket ír." Azaz - egy misztikusról van szó. Aki kortársunk. Ez kétségkívül nem hétköznapi esemény. Dehát nem is hétköznapi tudás szükséges üzenete megismeréséhez, hanem hit. Nem őbenne, hanem az Örömhír Krisztusában való hit. És nyitott ember is kell az ilyen találkozások elfogadásához. Tudjuk, Jézust is megbotránkozással fogadták az okoskodó farizeusok. Szent Pál figyelmeztet: Isten szeretete meglepő. Mint a kereszt botránya. S a Názáreti emlékezetes szavakkal illette a botrányos helyzetek okozóit ("jobban tették volna, ha...").

Ha például nem kiáltanak farkast, megtévesztőt, nem tüntetik fel hazugnak, megszállottnak (jogot, emberi méltóságot sértve) egy könyv társszerzőjét. Ahogy ANTALÓCZI LAJOS úr teszi "kritikájában". Tévedései jelentősek, gyanúsításai súlyosak. Íme, vádpontjai: Vassula megtévesztő szellem hatása alatt áll... (Tudjuk, Jézusról is ezt mondták. De az apostolokat, ASSISI FERENCET, Fatima, Medjugorje tanúit is így vádolták.

A könyv szerzője a megtévesztő szellent az álcázás és hazugság páratlan művésze. Ez a hosszadalmas beszédből is kitűnik. Lám, a Biblia terjedelmét is felülmúlja... (Vassula - aki sohasem szerzőként, hanem az üzenet lejegyzőjeként mutatkozik be, így "csak társszerző" - őszintén feltárta "történései" körülményeit. Magát vizsgáltatta, nem hallucinál-e. Lelki naplója mennyiségre egyáltalán nem több a Bibliánál. De ha több lenne? Hol van egyházi tiltás, amely kilóra mér? Antalóczi úr jól ismerheti kitűnő könyvtárából SZIÉNAI SZENT KATALIN Dialógusát és Leveleit. Lemérte már? Neki is diktáltak. Nem akármilyen hosszan. Mégsem lett ettől hazugság.)

Vassulánál nem ismer a kritikus Jézusra. Leírását nem találja a misztikus írásokhoz hasonlíthatónak. A Szentírásban (szerinte) látjuk Jézust sírni, de nevetni nem. Nem érzelgős. Jézus szavaiban méltóság, távolságtartás, tartózkodás érződik. (Mást is érzünk. Emlékszünk, mennyire ellágyult a Názáreti a gyermekek között? S hogyan metszett a szava, ha a farizeusról szólt? Az Emberfiának emberi érzései voltak! S ugyan miért ne hasonlíthatnók a misztikusokhoz Vassulát? Az elragadtatás nem érzelgősség... A legtöbb magánkinyilatkoztatásnál "extázist", elragadtatást említenek. Igen régi exegétáktól kezdve a modern teológusokig egyesülésről beszél a szakirodalom az Isten és az ember közötti "szerelmes találkozás" kapcsán.

HENRI BOULARD poétikusan szól a szakrális étkezésről a Misztikus Testben. A nem prűdek számára nem zavaró, ha valakit szinte csak a szexualitáshoz hasonlítható eggyéolvadással ajándékoz meg a Teremtő. Az isteni szeretet tökéletessége lehet a mi hétköznapiságunk számára szokatlan. De gyanús...?! Tényleg azt gondolják némely ájtatos elemzők, hogy Isten ölelése hideg és sápadtfehér mint a carrarai márvány? ADY ENDRE, KERESZTES SZENT JÁNOS, s leginkább AVILAI TERÉZ egészen másról számolnak be. Vagy ők sem hitelesek? (Derülnék, ha Ady megakadna a fennköltek torkán, hiszen "kakukktojás" a szentek között. De uraim, Mari néni, s a deviáns Ady - teológia nélkül - nem élhetik át Isten lélegzetelállító szeretetét?)

Mivel 'szerelmem', 'kedvesem', 'szeretlek virágom' kifejezések hangzanak Jézustól Vassula könyvében, ez is jelzi A. L. szerint, meg megtévesztő, hiteltelen a napló. Hiszen... e szavak nem fordulnak elő az Újszövetségben! (Érdekes módon Jézus nem finomkodik Rosenkrantz, Guildernstem módján. Árasztja kedvességét beavatottjaira, közvetőire. 'Drágának', majd 'szeretettnek', 'menyasszonyának' szólítja SZIÉNAI KATALINT, s másokat. Vassulát 'Kicsimnek' is becézi, horribile dictu! Emlékszünk még, "meg is kapta" a "kritikát" a farizeusoktól, amiért szeretettel viszonyult a vámosokhoz és a bűnösökhöz. Lám, mai "kritikusa" szerint, ha egy szó nem fordult elő az Újszövetségben, akkor az már nem méltó Jézushoz, hiteltelen! Ki dönti el, mi érzelgős és mi nem? Ez erősen stílustól, azaz kultúrától függő ügy. Amikor a gőgös értelmiségi sznobok épp lenézték a Mari nénik giccses templomi könnyeit, akkortájt jöttem rá, gyakorló emberként, tanárként, szociológusként, hogy a giccs is adhat katarzist. S ugyan kinek nincsen giccse? Számomra nagyon giccses a kritikának álcázott exkommunikáció. Vassula viszont sokaknak nem giccses, nem is érzelgős. Más a teológia s más a mindennapok szeretet-nyelve. Mellesleg Jézus elsősorban nem a korabeli teológiai nyelven beszélt híveihez, hanem a szeretet filozófiai-költői (parabola) és emberközeli, utcai nyelvén.)

Nevetséges az a hit, amit bemutat a könyv-állítja A. L. (Nos, azt majd eldöntik a humoristák. Mindenesetre derűre adott alkalmat a kritikus úr a mézbe csomagolt méreg, no meg az "aknamunka borzadályainak" emlegetésével. Amúgy mások hitét lenézni, minősíteni nem tartozott a nagy erények közé az evangéliumok szerint sem.)

A kritikus new age-s szinkretista világvallásra következtet a könyvbeli Jézus ezen szavaiból: "Bármikor eljöhetsz hozzám és bármelyik templomba... Mindegyik hozzám tartozik." A. L. fölpanaszolja: a Szent Szűz soha nem tesz ilyet... Ő nem szól bele egyházkormányzati ügyekbe... (Biztosak lehetünk abban, hogy A. L. úr hallott már az ökumenéről, Roger SCÜTZRŐL. Taizét mégsem bélyegzik szinkretizmusnak! S lám, a II. Vatikáni Zsinat után, ma már szabad katolikusoknak, más keresztény istentiszteleten résztvenni. Bármely templomban. Mindegyik Őhozzá tartozik. Ami Máriát illeti, nála valóban az áldozat, a böjt hangsúlyos. Akár Vassula könyvében. De Anyánkat nem kellene tüchtig komformistának leírni - aki lám, "nem tesz ilyent". Mária "eléggé" tökéletes. S épp elégszer szokott beleszólni "egyházkormányzati ügyekbe" a maga következetes szeretetével. Gondoljunk csak Fatimára!)

Miféle gyümölcsök teremnek Vassula könyvéből? - kérdezi A. L. számonkérőn. Mintha az adu-ászt csapná az asztalra... (Csöndes alázattal kellene válaszolni erre. De csak annak, aki ezt a könyvet olvasta. Az eltűnődhet: volt egy hitetlen, aki hívő lett. Nem csodatettet, nem gyógyulást közöl az olvasóval, de megrendítő felismeréseket. Az az egyik felismerés, hogy az imádság bárhol, bármikor, természetes nyelven megszólíthatja Istent. Megtéréseket és megújulásokat eredményezett. Emlékszem arra a kis erdélyi asszonyra, aki álmélkodva jött ki Vassula előadása után a zsúfolt városmajori templomból, mondván: - Én azt hittem, eddig, hogy 'jó keresztény' vagyok. Most jöttem rá, hogy teljesen meg kell újulnom!

- No ez az, ami nehezen megy sokaknak, akikbe beleszáradt a hit. A gyümölcs a megújulás.

Nem írtam volna A. L. "kritikus" cikkéről, ha nem olvastam volna ezeket a mondatait: - "felejtsük el szép csendben, könyveit rejtsük el mélyen, ne terjesszük, más kezébe ne adjuk, ne beszéljünk és ne írjunk róla!" Most éreztem meg, mi módon ítélhették máglyára azt az orleansi szűzlányt, JEANNE-t.

De fokozni tudta a "hatását" a szerző az utolsó mondataival. Sokadszor föltett kérdésére (ki, vagy mi tanúskodik Vassula szavai mellett?) önmaga válaszol, az íráskényszert és az ebből adódó betűformát nevezvén meg. Hozzáteszi: "Ezek a jelek azonban nem Istenre, hanem sátáni befolyásra utalnak".

Kész. Eddig tartott a 20. század. Innentől senki se csodálkozzék, ha jön a középkor, mint egy rossz horror film. Az inkvizítor közli a vádat: bévül a gonosz... Mert ő tudja. Szaporodnak a tudós sátánológusok, zordon ítéletek röpködnek.

Ide készíteném a kiátkozó elé Sziénai Katalin könyvét. Vagy TANQUEREY A tökéletes élet. Aszkétika és misztika c. művét. És Szent Teréz Várkastélyát, Keresztes Szent Jánost, PROHÁSZKÁT, Medjugorje üzeneteit, tanúságtevőket, misztikusokat. Fölösleges. Akit meg kellene győznöm, nyilvánvalóan mind ismeri ezeket. Mind mélyebben értem, hogy a Názáreti, miért hívott halászokat tanítványául, Mária miért parasztgyerekekhez  szól oly sokszor - teológusok helyett.

Deme Tamás

VASSULA RYDEN ÜRÜGYÉN

Vassula-dossziénkból: HAVASS GÉZA nyugdíjas szegedi lelkész javasolja, hogy a püspöki kar tiltsa be Vassula műveinek katolikus terjesztését. CSÁSZÁR ANTALNÉ Nagykanizsáról "sok-sok testvére nevében" megköszöni Antalóczi Lajos írását, és tőle szeretne eligazítást kérni a sükösdi látnokról. "Antalóczi Lajosnak minden szava aranyat ér" - jelenti ki "Sasfióka" álnevű kaposvári olvasónk, aki Istenhez fordult védelemért, "ha egy világfi modorában tényleg Jézus bájolgott volna Vasaulával". KISS FERENCNÉ Budapestről eljuttatta hozzánk GYULAY ENDRE püspökhöz írt levelét: a Hittani Kongregáció szemében miért nem szálka KENNETH RING a Szent István Társulatnál megjelent A halált átélni, az életet megnyerni c. könyve, vagy BELITZ ferences atyának az agykontrollról szóló munkája, mert azok a New Age ideológiáját népszerűsítik. (a szerk.)

Roma locuta, causa finita - Róma szólt, az ügy elintézést nyert - tartja a régi mondás. A legmagasabb fórumon zárták le Vassula ügyét. A L'Osservatore Romano október 23-24-i száma közölte a Hittani Kongregációnak 1995. október 6-i nyilatkozatát, miszerint "Vassula Ryden tevékenysége hatásában negatív, a Kongregáció felhívja a püspököket, hogy tájékoztassák híveiket, és ne engedjenek teret egyházmegyéjükben eszméi terjedésének." (Fordítás: IGEN, VII/21-22. 35. o.)

Fellebbezésnek és további vitának helye nincs. Mi, katolikusok egyet tehetünk: "felejtsük el szép csendben, könyveit rejtsük el mélyen, ne terjesszük, más kezébe ne adjuk, ne beszéljünk és ne írjunk róla" - amint ajánlottam azt az IGEN 1995 szeptember 15-i számában (27. o.). Katolikus ember számára a Hittani Kongregáció nyilatkozata mérvadó, s tudni kell, hogy az elítélő nyilatkozat után az eretnekséggel terhes kiadvány a lelkek üdvössége és a hit tisztasága szempontjából káros, zűrzavart okoz, terjesztése Isten akaratával ellentétes. Ha a vita lezárása ellenére mégis élek a megadott szó lehetőségével, azt csupán praktikus megfontolásból teszem.

A tanulmány megjelenése után meglepően sok olvasó mondott köszönetet, tisztelt meg válaszával szinte az ország egész területéről személyesen, írásban vagy telefonon; a szerkesztőség is megküldött minden eredeti levelet és dolgozatot, ami a cikkre érkezett. Paptestvérek, hívek, imaközösségek fogalmazták meg észrevételeiket. Itt mondok köszönetet az IGEN szerkesztőségének, és mindenkinek, aki valamilyen módon reagált írásomra; az egyetértőknek és bírálóknak egyaránt.

A Vassula-ügy magyarországi helyzetének alakulása, és a dolgozatra érkezett reakciók tanulmányozása több tanulsággal szolgált. Ezek közül szeretnék néhányat megosztani, és az elburjánzott misztikus-szerű eseményekről egy-két szót ejteni.

1. A Vassula-ügy kapcsán mindenki jó szándékáról tett tanúságot és jót akart. A magam részéről Vassula Rydenről is a jó szándékot tételezem fel. Jószándékú áldozatnak neveztem őt. Magam is ilyen szándékkal vállaltam a nyilvánosság kockázatát. Még DEME TAMÁS testvérem is jó szándékkal fogott tollat, bár szerény írása a kozmetikázás ellenére is sokakat sértő jelzőkkel tarkított. (A megszólalók közül ez az egyetlen ilyen szomorú példa, amihez foghatót katolikus lapban még nem olvastam. Gorombaságaira csupán azt válaszolhatom, hogy szavaiban az ember önmagát mondja ki. Aki azonban tollát indulatba mártotta, az ne írjon Isten ügyében, mert Isten ügyét is lejáratja!)

2. Napjainkban egyre többen tanítanak szóban vagy írásban hitbeli dolgokról, egyházi megbízatás nélkül. Ez azonban ellene mond Isten akaratának, az egyházi gyakorlatnak pedig zűrzavart okoz a felkészületlenség. Akinek nincs diszpozíciója tanításra, akit nem küldtek, az ne tanítson nyilvánosan Isten dolgaiban, mert óhatatlanul a szekták és tévtanítók útjára sodródik! Hogyan tanítson az, akit nem küldtek? (Róm 10,15).

Sajnos, a beérkezett bírálatok a fenti okok miatt nem értékelhetők. Érdemben nem válaszolnak a felvetett problémákra. A kellő ismeretek hiánya, a fogalmak összekeverése, a szentírási idézetek helytelen használata kezelhetetlenné teszi a cikkeket. Mit lehet kezdeni olyan írásokkal, amelyekben Vassula kiadványa védelmében Énekek Énekéről, KERESZTES SZENT JÁNOSRÓL, ASSISI SZENT FERENCRŐL, SIENAI SZENT KATALINRÓL (akinek mellesleg nem diktáltak, hanem elragadtatásában ő maga diktálta a Dialógust írnokainak), vagy "dogmaerejű kijelentésről" beszélnek? S mit lehet szólni ahhoz, ha az íráskényszert mint megengedhető, égiektől származó, misztikus élményt védelmezik?

A hit tisztaságának őrzése alapvetően fontos! Szomorú, hogy a misztikus, vagy annak mondott események kapcsán szánalmas nyilatkozatokra, cselekedetekre és következményekre kerül sor napjainkban, és esetenként a helytelen felfogás elhatalmasodni látszik. Ez pedig nevetségessé teszi hitünket, aláássa az igaz dolgok hitelét. Milyen fontos lenne, hogy azok a testvérek, akik zavaros tartalmú írásokat sokszorosítanak, felhagyjanak tevékenységükkel! Az Istennek nincs erre szüksége. Mennyire fontos volna, hogy az önjelölt látnokok, az álpróféták, a világvége-jövendölők, az álmisztikusok és álkarizmatikusok ne ártsanak tovább Isten egyházának, s benne szegény népünknek! Igenis, léteznek látnokok, létezik és működik a prófétálás adománya, vannak misztikusok és karizmával megáldott emberek ma is, de ezeket mindig Isten igazolja. Ha egy misztikus eseményből Isten igazoló, másoknak is hozzáférhető jelei hiányoznak, az eleve gyanús! Nagyon fontos ügyelni a féligazságokra. A teljes egyházi tanítás legyen útmutatónk! Még a "meglepetések Istene" sem ad új kinyilatkoztatást. A megtévesztő, zavart keltő szellem, aki a világosság angyalának akar látszani, mondandóját a féligazságok tetszetős csomagolásában tálalja.

Nem kevésbé lényeges az egyház által elfogadott események egységes megvallása, s az egyház által elutasított dolgok egységes tagadása. Zavart kelt, s nem is keveset, ha valaki fennhangon hirdeti, hogy nem hisz a Lourdes-i, a fatimai eseményekben, vagy csupán legendának tartja azokat a csodákat, amiket a szentek műveltek. Bár ezek nem képeznek hitkötelezettséget, de huszonhárom éves lelkipásztori munkám során igen sokszor tapasztaltam, hogy az egyszerű lelkeket súlyosan befolyásolja egy egy ilyen kijelentés, különösen, ha az egyik írás mellette szól, a másik pedig ellene. Az pedig különösen káros, ha az egyház által elítélt dolgokat továbbra is védjük. (PEEBLE esetében tapasztaltam ezt.) De az sem szerencsés, ha pl. Vassula-ügyben azt mondjuk, hogy "a zsinat utáni felnőtt keresztény... szabadon válogathatja meg, mit olvas." Ez igaz, de mégis okosabb és célravezetőbb lenne másként fogalmazni: "Tévedtünk. Tegyük le ezt a könyvet!" Itt nem kudarcélményről, hanem az Istenért fáradó emberek jó szándékú tévedéséről van szó. Ennyi az egész.

3. Meglepően ritka a lelkek megkülönböztetésének adománya. Sokan nem is tudnak róla. Ezért nem ismerik fel a világosság angyalának álcázott megtévesztő szellemet. Áldozatai ezért kapnak (nem egyszer nagy) publicitást, ezért szólalhatnak fel - figyelmeztetés ellenére is - templomban, és híveik ezért kardoskodnak mellettük. (Az pedig döbbenetes, hogy ez a nyilvánvalóan megosztást és zavart keltő írás huszonnyolc országban terjedt el. Tudomásom szerint Vassula egyedül Lengyelországban nem kapott szereplési lehetőséget.) A misztikus színezetű eseményekben fontos ügyelni az ellenérvekre, jobban kell figyelni egymásra, s élni a gyanúperrel, ha jó szándékú embereket taszít valamely esemény!

4. A megnyilatkozásokban nevek hangzottak el. Elsősorban Vassula Rydené és RENÉ LAURENTIN atyáé. Újra leszögezem: Vassula Rydent nem minősítettem, csupán jó szándékú áldozatnak neveztem, s ezt ma is fenntartom. Amennyiben igaz Vassula Ryden és híveinek állítása, hogy az íráskényszer, a grafológiailag megváltozott írás, és a kiadvány tartalma nem emberi praktika műve, hanem túlvilági forrásból származik, akkor teljes bizonyossággal állítható, hogy az nem égiektől való, hanem a világosság angyalának álcázott megtévesztő szellem aknamunkája. Írásomban ennyit, és nem többet kívántam elmondani. A néhány levélíró által kifogásolt, a Szentírásból származó minősítés mindig a Vassula által tevékenykedő szellemre vonatkozott. Az íráskényszerről és a megváltozott írásról a hittani kérdésekben illetékes Kongregáció nem szól. Bizonyos jelek alapján csupán "magánmeditáció gyümölcseinek" tartja Vassula írását. Ha a kiadványban is ez ál1na, akkor az eszme soha nem terjedt volna el. Éppen a természetfölötti eredet hangoztatása volt az "aduász", s elsősorban ezért vonzotta az embereket.

A cikk bírálói nyomatékosan hivatkoznak René Laurentin atya szavaira, aki amikor Vassula írásáról szól - s magam is ezt próbáltam érzékeltetni -, mindig bölcsen hangsúlyozza: ő maga nem kíván döntőbíró lenni Vassula ügyében. Minden nyilatkozata alkalmával figyelmeztet: nem biztos az álláspontjában. A bírálók sajnos megfeledkeznek erről, amikor idézik őt. Ezt a hibát követi el HARMAT PÉTER úr is, amikor a Maria Heute c. svájci havilapból idézi az atyát (IGEN 1995. október 6.). A szerző leírja Laurentin professzor nyilatkozatának utolsó mondatát, de elhallgatja a bevezető szavakat, amelyekkel az atya előre figyelmeztet: ne vegyék szavait végleges álláspontnak, garanciának. A dolgok optikája így egészen más. Nem tisztem megvédeni Laurentin atyát, de ha mégis igaza volna Harmat Péter úrnak, miszerint "ő nagyon mást állít", akkor az is bizonyos, hogy Laurentin atya tudni fogja, hogyan tovább.

5. A Vassula-kérdés megosztotta az engesztelők táborát, azt a maréknyi embert, akik hősiesen akarnak működni Isten és a lelkek ügyében. Néhány testvérnek nyilván le kell vonnia a konzekvenciát az esetből, de nem szabad engedni, hogy a vatikáni döntés tovább mélyítse a szakadékot! Felejtsük el szép csendben!

A Sátán mindig korszerű, és azt támadja, ami ránézve elsősorban veszélyes. Ezért osztotta meg az egyházat, ezért ellenzik oly sokan a Máriajelenéseket és üzeneteket, s ezért akarja megosztani az engesztelők táborát is. (Ez a jel arra is következtetni enged, hogy a hatékony újraevangelizálás eszköze az engesztelés.) Nekünk azonban, akik a lelkek épülésén fáradozunk, feladatunk ügyelni az egységre, fel kell ismerni minden hitelrontó, vagy bomlasztó veszélyt, és a szeretet közös nyelvét kell beszélnünk. Az imádság, a szeretet, és a tiszta hit erejével szálljunk szembe a hazugság atyjával, s az megfutamodik tőlünk.

6. Fordítsuk végre figyelmünket a Szent Szűz által oly sokszor kért engesztelésre! A Vassulakérdés arra is rámutatott, hogy az a sok jószándék, tenni akarás, elkötelezettség, ami tapasztalható volt az ügyben, csodákra lenne képes, ha közös nyelvet beszélnénk. Beszéljük tehát az alázatos és szolgáló szeretet nyelvét! Halljuk meg végre szent Édesanyánk könnyes felhívásait, fogjuk meg egymás kezét, s egy szívvel és egy lélekkel vállaljuk az engesztelés művének szolgálatát! Alakuljanak engesztelő közösségek szerte az országban! Csodálatos volna, ha a lelkiségi mozgalmak az engesztelésben találnák meg a közös nevezőt.

Felelősséggel állítom: vagy megszerveződik hazánkban az engesztelés, vagy nem tudjuk felépíteni magyar földön a szeretet civilizációját, és nemzetünk nem fog lelkileg talpra állni. A MINDSZENTY bíboros úr által szorgalmazott magyar engesztelés művének megnyesett ága itt-ott már mutatja új hajtásait, s ha megerősödik, nemzetünk lelkében és génjeiben újra a jövő reménységét fogja hordozni. De őrizni és védeni kell ezeket a hajtásokat! Tápláljon bennünket a remény: SZENT ISTVÁN népe visszatalál Istenéhez, mert a növekedést Isten garantálja. Szervezetten és odaadással kell szolgálni ezt a szent ügyet (reméljük, mielőbb megadatik a lehetőség, hogy valaki országosan is összefogja a magyar engesztelés művét). Végezzük ezt a nemzetmentő munkát úgy, ahogyan az ének mondja (Áldjad én lelkem az Urat!): "Krisztus köré gyűlve harcoljunk Vele, míg tart a küzdés ideje!" De ügyeljünk Jézus figyelmeztetésére is: "Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő. Ne kövessétek őket" (Lk 21,8).

 dr. Antalóczi Lajos
pápai prelátus,
érseki könyvtárigazgató